Minden szülő aggódik, egészséges lesz-e a gyermeke. Néhány rendellenesség csak bizonyos korban észlelhető. Ezek közé tartoznak a beszédhibák, beszédzavarok is. Ha a beszédhibás gyereket szülei nem viszik időben szakemberhez, logopédushoz, az egész életére kiható negatív következményekkel járhat. A gyerek, majd később, ha felnőtt, a beszédhibát szégyelli, visszahúzódóvá válhat, ez kihathat a munkájára, a kapcsolataira, talán még párt is nehezen talál magának. Ezért rendkívül fontos, hogy időben felismerjük a problémát.
A kérdéskört Kasznár Jánosné Felícia vezető logopédus, igazságügyi szakértő, gyógypedagógus, az Afázia – Az Újrabeszélők Egyesületének elnöke segít megvilágítani.
A dadogás minden életkorban megkeserítheti a mindennapokat. Aki dadogással küzd, gyakran fél megszólalni, kerüli a társaságot, súlyos esetben akár depresszió is kialakulhat nála.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Szakemberek naponta szembesülnek vele, hogy milyen sok a beszédhibás, pösze, orrhangzós, hadaró, dadogó, makogó közöttünk. Amikor a kisgyerek első szavait próbálgatja formálni, gyakran mondjuk: „milyen aranyosan selypít”. Némelyik szülő az évek múlásával is úgy gondolja, hogy jól áll a gyereknek a pöszeség. Amikor óvodába kerül, kezd zavaró lenni a hibás beszéd, és ha iskolakezdésre nem javul, akkor bizony kezdődnek a bajok.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Találd meg azt a szakembert akit elképzeltél.
Ide kattintva lehet megtalálni.








